villamos energia

Rekordnyereség felé tart az MVM Csoport, tovább nőhet a súlya a régiós gázpiacon

2024. október 04. 13:12 | Weinhardt Attila

Rekordnyereség felé tart az MVM Csoport, tovább nőhet a súlya a régiós gázpiacon

Az idén első félévi 222 milliárd forintos nyereség után a második félévünk kicsit visszafogottabban alakulhat, de a 2024-es év egészét "optimistán látjuk, erős gazdasági teljesítményre számítunk" – mondta el a Portfolio-nak adott exkluzív interjúban Fazekas László, amelyben az első félévi eredmény főbb összetevőit és a kilátásokat jártuk körbe. Az MVM Csoport gazdasági vezérigazgató-helyettese rámutatott, hogy az energiaárak stabilizálódásával "a nagykereskedelem eredménye a korábbi rekordszintekhez képest mérséklődni fog", de ezzel együtt a sokféle földgázforrás elérhetősége, és a diverzifikációs törekvések erősíthetik Magyarország regionális "földgáz-hub", szerepét, ami "a cégcsoport pénzügyi eredményét is javítani fogja". Az interjúban számos pénzügyi kérdés szóba került, így például a befektetésre ajánlott hitelminősítés megőrzésének fontossága, és az idei évi esetleges osztalékelőleg befizetési kötelezettség is. A vezérigazgató-helyettes jelezte, hogy az MVM Csoport négy újabb naperőmű projektet vett meg, és érintette a Paksi Atomerőmű tervezett üzemidő-hosszabbításának költségét, annak finanszírozási összetételét is. Szó esett továbbá a három új gázerőmű tender állásáról, és a tervezett finanszírozási konstrukcióról is. Az MVM Csoport vezérigazgatója, Mátrai Károly is előad a Portfolio jövő csütörtöki Energy Investment Forum konferenciáján és egy panelbeszélgetésben is részt vesz, még nem késő regisztrálni itt.

Felpörgeti a gázimportot Magyarország Szerbia felől, jön az új olaj- és áramvezeték is

2024. szeptember 18. 17:06 | Portfolio

Felpörgeti a gázimportot Magyarország Szerbia felől, jön az új olaj- és áramvezeték is

Idén már 5,2 milliárd köbméter gáz áramlott Magyarországra Szerbia felől, csaknem annyi, mint tavaly egész évben, és "Magyarország az elkövetkező időszakban a jelenleginél is nagyobb szerepet szán a Török Áramlat vezetéknek a földgázellátása tekintetében" – jelezte egy szerdai budapesti sajtótájékoztatón Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter. A magyar ellátásbiztonságról, régiós kilátásokról részletesen beszél a Portfolio október 10-i Energy Investment Forum konferenciáján Marosvári Csaba, a tárca energiaellátás biztonságáért felelős helyettes államtitkára. Részletek és regisztráció itt.

Jön az árvíz, ezeken a helyeken szünetelhet a gáz- és áramszolgáltatás

2024. szeptember 18. 14:29 | Portfolio

Jön az árvíz, ezeken a helyeken szünetelhet a gáz- és áramszolgáltatás

Az MVM Csoport áram- és gázhálózati szolgáltatási területén több településrészt is érinthet az árvíz. A társaság megkezdte és folyamatosan megteszi a szükséges intézkedéseket. A vízszint emelkedésétől függően néhány helység árterében nem lesz gázszolgáltatás és Bács-Kiskun vármegye Duna-parti településeinek egyes részein az MVM Démász Áramhálózati Kft. az áradás levonulásáig szüneteltetheti a villamosenergia-szolgáltatást.

Lantos Csaba, Juhász Edit, Mátrai Károly és sok más előadó is ott lesz a Portfolio Energy Investment Forum konferenciáján

2024. szeptember 17. 17:00 | Portfolio

Lantos Csaba, Juhász Edit, Mátrai Károly és sok más előadó is ott lesz a Portfolio Energy Investment Forum konferenciáján

Nagy nevekkel, nagyon erős szakmai programmal készülünk az október 10-i Portfolio Energy Investment Forum 2024 című konferenciánkra, amely során összesen hat szekcióban, mintegy ötven előadóval és panelbeszélgetés résztvevővel járjuk körbe az energetikai szektor rengeteg fontos kérdését. Érdemes most regisztrálni a rendezvényünkre, amelynek részletes programját folyamatosan frissítjük az oldalunkon.

Óriási rekordot döntöttek augusztusban a naperőművek Magyarországon

2024. szeptember 04. 10:56 | Portfolio

Óriási rekordot döntöttek augusztusban a naperőművek Magyarországon

Augusztus 23-án kora délután az előzetes adatoknál 92 megawattal magasabb, 3334 megawatt volt hitelesített adatok alapján a magyarországi ipari méretű naperőművek villamosenergia termelési csúcsa, így még nagyobb mértékben megdőlt az eddigi rekord – hívta fel a figyelmet szerdai Facebook-posztjában az Energiaügyi Minisztérium. Ebből az is kiderült, hogy augusztusban már a kerek 7000 megawattos határt is átlépte az összes magyarországi naperőmű beépített teljesítménye, és ehhez adódik majd hozzá az a gigantikus méretű naperőműpark is a debreceni BMW-gyár mellett, amelyet tegnap jelentettek be. A naperőművek magyarországi előretörése és számos következménye kiemelt téma lesz a Portfolio október 10-i Energy Investment Forum konferencián, amelyről bővebb információk itt érhetők el.

Itt a bejelentés: azeri szélenergiát és georgiai vízenergiát vesz Magyarország

2024. szeptember 03. 12:06 | Portfolio

Itt a bejelentés: azeri szélenergiát és georgiai vízenergiát vesz Magyarország

Eddig csak azeri zöld áram projektnek nevezték magyar kormányzati megszólalók azt a nagyszabású, több országot felölelő projektet, amelyről ma további részleteket is elárult Szijjártó Péter Bukarestben. Így kiderült, hogy azeri szélenergiát, és georgiai vízenergiát vásárolhat Magyarország egy új, rendkívül hosszú vezetéken keresztül, amelynél "semmi nem lehet zöldebb", ezért szerinte rendkívül jó lehetőség ezek importja Magyarországra, Romániába és Bulgáriába. Ehhez a tenger alatt rekordhosszúságú, 1100 km-es vezetéket kell építeni, a föld feletti vezetéképítési munkák pedig 2028-2029 körül érik el a magyar országhatárt.

Paradigmaváltás zajlik az energiaelosztásban, egy új megoldás lehet a befutó

2024. szeptember 03. 09:00 | Balasa Levente

Paradigmaváltás zajlik az energiaelosztásban, egy új megoldás lehet a befutó

Napjainkban olyan érzés kerítheti hatalmába az embert, hogy az energetika világában egyre inkább a hálózatokról szól minden. Az elektromos infrastruktúra sürgős korszerűsítése több okból is elengedhetetlen, a hálózat klasszikus fejlesztése azonban ma már önmagában nem megoldás; a megoldókulcs része lehet a mikrogrid is. Ezek a hálózati függést csökkentve, az ellátásbiztonságot növelve biztosítanak tiszta energiát és annak takarékos menedzsmentjét a felhasználók széles köre számára, legyenek azok települések, ipari létesítmények, kampuszok vagy lakókörzetek.

Elképesztően kreatív ötletek oldhatják meg az energiaátállás egyik fő problémáját

2024. augusztus 18. 18:04 | Nemes Csaba, Pomázi István

Elképesztően kreatív ötletek oldhatják meg az energiaátállás egyik fő problémáját

Az energiatárolás kulcsfontosságú technológiának tekinthető az energetikai átmenet kihívásainak kezelésében. A Li-ion akkumulátorokon alapuló rövid távú, hálózatra kapcsolt energiatárolás egyre elterjedtebbé válik, de az elektromos energiarendszer mélyreható szén-dioxid-mentesítéséhez hálózati méretű szezonális energiaellátásra lesz szükség. A szivattyús vízenergia jelenleg az egyetlen kiforrott technológiának tekinthető az ilyen alkalmazásokhoz, de más megoldások (gravitációs tárolás, lendkerekes tárolórendszerek, olvadtsó-rendszerek) is szóba jöhetnek a fenntarthatóbb energiamátrixra való áttérés során, ahogy a hosszabb időtartamú energiatárolás egyre fontosabbá válik.

Lantos Csaba nyitóelőadást tart a Portfolio Energy Investment Forum konferenciáján

2024. augusztus 02. 15:38 | Portfolio

Lantos Csaba nyitóelőadást tart a Portfolio Energy Investment Forum konferenciáján

Elfogadta a Portfolio felkérését Lantos Csaba energiaügyi miniszter, így ő tartja az éves energetikai csúcsrendezvényünk egyik nyitó előadását október 10-én. Rengeteg nagy külföldi és hazai névvel készülünk még a rangos eseményre, őket a következő hetekben folyamatosan jelentjük majd be a program kialakításával párhuzamosan. Érdemes már most itt regisztrálni az egész napos konferenciánkra.

A régió leglikvidebb energiatőzsdéje lett a HUPX a napon belüli aukciók sikeres startja nyomán

2024. július 01. 15:36 | Portfolio

A régió leglikvidebb energiatőzsdéje lett a HUPX a napon belüli aukciók sikeres startja nyomán

"Mára napi szinten több mint 100 000 ajánlatot adnak be a magyar tőzsdén, amely eredményeként a HUPX a régió leglikvidebb napon belüli energiatőzsdéje lett" – emelte ki Vajta Mátyás, a HUPX vezérigazgatója a hétfői sajtóközleményben. Ezt annak kapcsán adtak ki, hogy június 13-án sikeresen elindult a napon belüli villamosenergia aukciós piac Európa-szerte, így a magyar áramtőzsdén, a HUPX-en, is.

Enélkül nem lesz sikeres zöld átmenet – Fellendülés előtt a helyhez kötött energiatárolás

2024. június 13. 11:00 | Pomázi István, Nemes Csaba

Enélkül nem lesz sikeres zöld átmenet – Fellendülés előtt a helyhez kötött energiatárolás

Ahogy egyre több ország lép a „nettó nulla szén-dioxid-kibocsátás” felé vezető útra, kulcsfontosságúvá válik a megújuló energiaforrások növekvő hányadának az energiarendszerbe való integrálásának szükségessége. Ez az elkövetkező években fellendülést idézhet elő a helyhez kötött energiatárolás globális piacán.

Minél mélyebbre zuhan az áramár, annál nagyobb a megtérülés - Különleges megoldás segít ebben a helyzetben

2024. június 09. 10:00 | Weinhardt Attila

Minél mélyebbre zuhan az áramár, annál nagyobb a megtérülés - Különleges megoldás segít ebben a helyzetben

A naperőművek gyors magyarországi terjedése miatt a szabadpiacra termelő projektek megtérülése összeomlott, míg a vanádium alapú 4-6 órás energiatároló megoldás képes kezelni ezt a kihívást azzal, hogy a napközben megtermelt villamosenergiát az esti fogyasztási csúcs során adja le – mutatott rá a Portfolio-nak adott exkluzív interjúban Mihalovics Péter. Az Ideona Zrt. igazgatóságának elnöke ezért azt hangsúlyozta, hogy a hidrid rendszer segítségével minél mélyebbre zuhan az áramár a napközbeni túltermelés mellett, annál nagyobb megtérülést lehet elérni, így a különleges technológiájú energiatárolás üzleti befektetésként is jó lehetőség. A vezetővel annak apropóján beszélgettünk, hogy a napokban helyezték üzembe a Veszprém vármegyei Öskü mellett egy naperőműhöz kapcsolódóan a vanádium alapú energiatároló rendszert, amely egy valós piaci körülmények közötti demonstrációs projekt; és nemzetközi tapasztalatok alapján nagyon bízik abban, hogy itthon is rohamosan terjed majd ez a megoldás.

Óriási naperőmű beruházásba kezd egy kínai cég magyarországi leánya

2024. május 28. 20:03 | Portfolio

Óriási naperőmű beruházásba kezd egy kínai cég magyarországi leánya

A Norinco International azt jelentette be, hogy a magyarországi leányvállalatán keresztül tervezi megvásárolni egy bosznia-hercegovinai cég 80%-át, és összesen 110 millió eurós, mintegy 42 milliárd forintos beruházással felépít egy gigantikus naperőművet az országban – szúrta ki a Portfolio a shenzeni értéktőzsdén megjelent befektetői tájékoztatóban.

2024. május 24. 13:32 | Portfolio

Energiabizniszről tárgyal Ukrajnával az EU

Az ukrán energiaügyi miniszter bejelentette, hogy Ukrajna az Európai Unió országaival tárgyalásokat folytat annak érdekében, hogy növelje a lehetséges villamosenergia-importot, kompenzálva ezzel az orosz támadások során megsemmisült termelőkapacitásokat, miközben az ország energiaszektorát ért rakéta- és dróntámadások miatt jelentős károk keletkeztek.

Tizenkétszeres magyarországi szélerőmű kapacitással az új gázerőműveket is meg lehetne spórolni

2024. május 24. 06:30 | Weinhardt Attila

Tizenkétszeres magyarországi szélerőmű kapacitással az új gázerőműveket is meg lehetne spórolni

A jelenlegi magyarországi szélerőmű kapacitások tízszerese (3,3 GW) mellett sokkal jobban ki lehetne tölteni a magyar energiatermelésben azokat a hullámvölgyeket, amelyek a naperőművek napközbeni túltermeléséből adódnak, és amelyek miatt ahogy a rámutattunk, rendszeresen vissza kell terhelni a Paksi Atomerőművet is – emeli ki friss összefoglalójában az Energiaklub szakértője. A Regionális Energiakutató Központ (REKK) szintén friss modellszámításai pedig azt mutatják, hogy nemzetgazdaságilag az lenne a legolcsóbb és legtisztább megoldás, ha a kormány által 2030-ra megcélzott 12 GW naperőmű kapacitás mellé nem 1, hanem 4 GW szélerőmű kapacitás épülne ki, mert így az importáram döntő részének kiváltása mellett a tervezett három új rugalmas gázerőművet (CCGT) is meg lehetne spórolni. Ezekről az izgalmas kérdésekről is szó lesz a Portfolio október 10-i Energy Investment Forum konferenciáján, amelyre itt már lehet jelentkezni.

Részletes keresés